Egy tudományos megközelítés a harchoz
Írta: David Peterson
Megjelent: a Fight Times-ban (‚Australasian Martial Arts' magazine – NZ) 2001 október.
Si-Fu David Peterson engedélyével került fel a a cikk forditása az oldalra
A szerző megjegyzése: A Ving Tsun kung fu (vagy más néven wing chun kung fu, ami a jobban ismert helyesírási változata ennek a híres harcrendszernek) világában tudva levő, hogy a későbbi Wong sifu két nagyon jó ok miatt is ismert (vagy legalább is kiérdemelhetné). Kifejezetten Hongkongban, ahol az 1997 januári haláláig élt.
Az egyik ok a félelmetes hírnevére vezethető vissza, miszerint számos „beimo“ szabad harc (szabad küzdelem általában házak tetjén más kung fu iskolák tanulóival) veretlen részvevője volt Hongkongban az 50-60-as években, amivel legyőzött számos más kínai harci irányzatot követő gyakorlót. Gong Sau Wong-ként vált híressé, azaz „A kézzel való beszéd királya“ néven, aki a szó szoros értelmében feltette a későbbi Yip Man nagymester (a korábban még nem ismert) Ving Tsun rendszerét a harcművészet térképére.
A másik ok, amit sietve hozzáteszek, hogy ő személyesen soha nem követelt anyagi támogatást. Annak ellenére sem, hogy a Wong Sifu volt a későbbi Bruce Lee hírnevének és dicsőségének legnagyobb hatású elindítója. Jól tudjuk, hogy Lee a Yip Man iskola tanulója volt, de valójában Wong Shun Leung közvetlen irányítása alatt, amivel megtanulta a legértékesebb leckéit. Wong harci filozófiája Lee-t arra irányította, hogy felkutassa magában a tökéletes harcművészetet. Bruce Lee saját tanulója az Egyesült Államokban, sifu Jesse Glover, hozzátette, hogy ha nem lett volna Wong Shun Leung és a hatása, a világ soha nem láthatta volna olyan nagyszerűnek Bruce Lee-t. Wong sifu halálával valószínűleg a 20. század egyik legnagyobb harcosát és tanárát vesztettük el, egy olyan embert, aki ugyanolyan kiemelkedő oktató volt, mint harcos, amivel egyetérthetünk, hogy egy ritkaság. A gyakorlati előrehaladása a való világban fejlődött, nem pedig a viszonylag biztoságos kwoon-, dojo- vagy dojang-on. A Ving Tsun rendszer saját értelmezése igazán tükrözi miről szól a harc. Elismerve őt, az általa is előnyben részesített „Ving Tsun“ forma használatos ebben a cikkben. Ezt az írásmódot a korai ‘60-as években alkotta meg, amikor is elkezdte idegesíteni a versenytársak stílusa, akik féltékenyek voltak az ő harcversenyeinek sikereire és elkezdtek a WC-nek hívni őt, mint „toalett ököl“ utalni. Így ő a legkevésbé fonetikus és szabatos VT változatot választotta használatra, amivel a „győzelem ököl“ vált használatossá. Remélem, hogy az olvasó élvezni fogja ezt a beveztést a tőle ránkmaradt hagyatékához.
A Wong Shun Leung (WSL) Ving Tsun rendszere, nem robotoknak való stílus és harcművészet, valamint nem is a vizuális vonzereje miatt gyakorolt. Ez a gondolkodó emberek harcművészete, amely tökéletesen alkalmas napjaink high-tech környezetéhez, ahol a gyors megoldások és gyakorlatok a legfőképpen elvártak minden tevékenységben. Ez nem azt jelenti, hogy a WSL Ving Tsun az „átlagos“ embert nem éri el, sem pedig azt, hogy a WSL egy „csúnya“ harcművészet. Ellenkezőleg, a WSL ving tsun-nak van egy sajátos szépsége önmagában – egyszerű, direkt, gyakorlatias és nem egy elérhetetlen folyamatot biztosít a harchoz.
Ahhoz, hogy megtanuljuk és használjuk a WSL Ving Tsun-t, nem kell foglalkoznunk a végtelen technikai kombinációk gyakorlásával és a végtelen lehetséges helyzetekkel. A WSL Ving Tsun nem egy olyan rendszer, amely elvárja a mozgás beállított sorrendjének folyamatos tanulását. Ehelyett mindössze néhány fogalmat használ, egy kis technikai repertoárral összetéve (amelyek mindössze hat alapra vezethetők vissza – ezek a: taan sau, bong sau, fook sau, a függőleges ütés [yat ji jik kuen], az alapállás [yi ji kim yeung ma], és a dang geuk, vagy az alap „felemelkedett sarok ütés“), amelyek illeszkednek minden helyzethez. Ezeket a fogalmakat és technikákat a három alapformában tanítják meg (vagy más néven „üres kéz“ gyakorlati mintákban) és közösen gyakorolják a sorozatos reflex gyakorlatokkal, melyekből a leghíresebb a chi sau, vagyis a „tapadó kezek“ technikája.
A WSL Ving Tsun-ban a szakértelemhez vezető út az első formával kezdődik – ez a siu nim tau, vagyis „fiatal ötlet“ alak – amely az alapja minden azt követő formációnak. A siu nim tau rávilágítja a WSL Ving Tsun tanulót minden alapfogalomra, mint a Központi Elméletre, a Mozgás Gazdaságának alapelvére, az állandóan előrehaladó harc (lat sau jik chung) műveltségére és a legalapvetőbb követelményeire a Ving Tsun rendszernek. Ez irányítja végig a tanulót a különböző kéztechnikákban. Ezek az alakok a chi sau gyakorlatának alapjai és egyben néhány gyakorlati megoldást is kínálnak a tipikus horgony típusú összecsapásokhoz, amelyek a harcban előfordulhatnak, mint pl. a csuklóharcok, a karzárások, a medve ölelések stb.
Annak ellenére, hogy a siu nim tau alakzat nem tartalmaz láb vagy állásbeli mozgást, mégis a lépések és az ütések technikájának alapjait biztosítja az alap „kecske szorító“ állásban (yi ji kim yeung ma). Ez nem egy „harci alak“, mint más rendszerekben, ahol a gyakorlók végighaladnak a harc egy vagy több ellenfelének mozgásán. Valójában a WSL Ving Tsun-ban az egyik gyakorlati minta sem mondható kifejezetten „harcformának“ – inkább hasonlítanak elméleti és technikai „mozgási tankönyvekhez“, felállítva ezzel egy logikus és nagyon strukturált folyamatot. A siu nim tau alak állóhelyzetben gyakorolt a kezdetétől a végéig. A Ving Tsun folyamat fogalmainak gyakorlása először mozgás nélküli, mindaddig, amíg a gyakorló meg nem találja a tökéletes pozíciót és struktúrát. Megóvva ezzel a Ving Tsun harcost a lábmunka túlhasználatától vagy attól való túlzott függéstől, valamint kifejleszti a stabilitást, az egyensúlyt és az „energia alapot“ minden technikához.
Állás változtatás és lépés csak szükség esetén használatos, válaszolva az ellenfél akcióira. Ez formálisan sem tanácsos a második alakig, azaz a Cham kiu-ig, amiben már ütés is látható (habár a lépés és az ütés is alapvetően külön tanított a Cham kiu megtanulásához). Ebben a második alakzatban a mozgás fogalmait és szempontjait derítik fel, hozzájárulva a siu nim tau-ban már elfogadott tudáshoz. Hasonlóan mint a chi sau, ami előszőr szintén álló pozícióban gyakorolt, lábmunka csak akkor adódik hozzá, ha a kar pozíciói és a technika hatékonysága olyan pontot érnek el, ahol már a lábmunka bevonása szükséges és alkalmazható.
Mint a siu nim tau, a chi sau gyakorlat is egy kézzel kezdődik, majd a kettő egyesülésével folytatódik, végül pedig a két kéz független használatával fejeződik be. Gyakran pedig egy kéz számos mozdulatsort mutat be sorrendben. A chi sau valójában a siu nim tau alak egy partnerrel, ahol egyik fél sem mozog, vagy reagál a másik technikájára, inkább versenyeznek a Központi Elmélet kontrollálásában. A lábmunka visszafogottan használt és csak ahol fontos ahhoz, hogy elérjék a legkedveltebb szögeket vagy pozíciókat.
A siu nim tau alak a WSL Ving Tsun tanulásban „ábécé“-nek, vagy „általános iskola“ szintnek is gondolható. Ez mutatja a tanulóknak az építőköveket, azaz a WSL Ving Tsun „nyelvének“ alap „betűit“ és „szavait“. A Cham kiu alak segít megértetni és kihasználtatni a tanulókkal a finom változásokat, amelyek előfordulhatnak az első alak „szavaiban“ és „kifejezéseiben“. Ahogy a siu nim tau nagyon „egy dimenziós“ a „céljának“ a koncepciójában - mint pl. amikor álló helyzetből álló célpontra lövünk -, úgy a Cham kiu „többdimenziós“ a folyamatában, amiben figyelembe veszi a mozgó cél ütésének összetett valóságát, míg valaki mozgásban van. Az úgymond „középiskolai“ szinten a Cham kiu megengedi a WSL Ving Tsun tanulónak az összetettebb „szavak kombinációjának“ gyakorlását, míg ezzel egyidőben a tanuló „szókincse“ néhány „új kifejezéssel“ gazdagodik. Végül a chi sau „egyetemi“ szintje már megengedi a WSL Ving Tsun gyakorlónak felfedezni és tökéletesíteni a „nyelvet“, amely egy szabadon folyó gyakorlat, ahol bármit tud és csinál, helyet kap.
Ezután ez már nagyon gyakorlatias szint, ahol a tanulók védtelenek egy állandóan változó és megjósolhatatlan környezetben. Muszáj tanulniuk a kudarcokból és a hibákból, hogy megmutathassák saját magukat egy természetes, szabadon fejlődő és eredményes módszerben, felhasználva az előző szinteken tanultakat, amelyek mindezt elérhetővé tették számukra. Az állandó gyakorlással a képességeik legyőzik az ellenfelüket, akik technikája csak annyira eredményes, mint amennyire saját maguk. Azonban a WSL Ving Tsun gyakorlók képesek fioman hangolni képességeiket és reflexeiket addig a pontig, ahol már ösztönösen reagálnak öntudatos gondolatok nélkül, ellenállva az ellenfél ütéseinek egy kiválóbb akcióval. És nem kezdenek bele felesleges védekezési akciókba sem, az úgymond „kezeket üldöző“ szindrómába, ami népszerű számos ehhez hasonló stílus felfogásában. Megtanulják hogyan legyenek a rendszer mesterei anélkül, hogy a túl sok gondolat és analízis megakadályozná őket saját folyamatukban. A „mi lesz ha…“ kérdés nem játszik szerepet a WSL Ving Tsun-ban (gyötörve és túlkomplikálva a ving tsun értelmezéseket), mivel a tanulók csak a „mi van“ helyzetekre vannak felkészítve.
A Cham kiu tanulási szinten a muk yan jong („fa báb“) gyakorlása is elkezdődik. A jong megmutatja a WSL Ving Tsun tanulónak hogyan lehet úgy gyakorolni, ha „élő“ partner nem elérhető számára, vagy ha valami veszélyesebb helyzetet kell gyakorolni teljes erővel és intenzitással. De fontosabb, hogy olyan gyakorló partnert biztosít, aki soha nem fogja megunni egy vagy több mozdulat véget nem érő ismétlését. A jong ahogy megengedi a technikáknak mind a három „üres kéz“ forma gyakorlását, ugyanúgy az alap ütéstechnikák különböző variációit is. A megfelelő távolság, időzítés, energia-kifejtés, frappáns és díszes technikák stb., mind-mind gyakorolhatók ezzel az eszközzel.
A Ving Tsun harmadik alakja, a biu ji olyan megoldási lehetőségek széles választékát kínálja a tanulók számára, amely technikákat a siu nim tau- és a Cham kiu-ban nem használtak vagy azok nem tartalmazták. Továbbá olyan eseteket mutat, ahol a WSL Ving Tsun harcos megsebesült, túlhajszolt vagy kiütött a helyzetéből. Más szóval a biu ji a „probléma megoldó“ forma. Célja, hogy a Ving Tsun rendszerét „kívülről“ mutassa, látva mi mehet rosszul, mit kell fejleszteni, vagy ösztönzni. Segít egy megoldást találni igy elvárt sok esetben, a „szabályoktól való elkanyarodás“. Az a fő célkitűzése, hogy visszaszerezze a helyzet irányítását, de legalább túlélni azt, vagy kilépni abból. Amíg a későbbi Wong Shun Leung sifu ennek a Ving Tsun-hoz vezető út mögötti megoldásnak a feltalálója, addig a biu ji elmélete egy modern vállalkozó megoldása túlélni egy közelgő gazdasági válságot. Más szavakkal olyan stratégiákat és/vagy módszereket kínál „valaki legyőzéséhez“, amivel az viszonylag épségben tud maradni. Ha a Wong sifu-ról beszélünk, gyorsan hozzá kell tennünk, hogy ha olyan eset merül fel, ahol a biu ji koncepcióját szükséges alkalmazni, akkor jobban tesszük, ha valóban komolyan vesszük az adott helyzetet, és érzékeljük, hogy valós és hosszútávú sérülésról van szó. A WSL Ving Tsun gyakorlók ennek következtében minidg azt remélik, hogy soha nem kell majd bevetniük a biu ji koncepcióját, mivel ez valójában nem garantálja a győzelmet, de legalább a megmenekülés reményét adja bármiféle extrém körülmények között.
Hivatalosan a WSL Ving Tsun gyakorlás végét a két fegyver használatának megtanulása jelenti. Ez a kettő természetesen a luk dim boon gwan („61 pontos rúd“ alak) és a baat jaam do („nyolc vágású kés“ alak). Csak néhányan érik el ezt a szintet a gyakorlatban, és még kevesebben fejezik is be ezeknek a fegyvereknek a tökéletes használatával. Itt is az egyenesség és a logikusság alapelvei fogadottak el, azonban van eltérés a technikák alkalmazásában, ami a fegyverek extra hosszússágával és/vagy súlyával és fizikai karakterével magyarázható. Van egy másik fontos tény is ezzekkel az gyakorlatokkal kapcsolatban, még pedig az, hogy ezek csak olyan ellenséggel szemben vethetők be, akik szintén felszereltek. Ennélfogva a távolság, a lépés stb. stratégiái eltérnek az „üres kéz“ alakoktól, de az alapelvek maradnak ugyanazok.
Habár azoknak, akik jogosultak ezeknek a tradícionális fegyvereknek a használatára, nincsen helyük a modern harcművészetben, nem kellene, hogy a Ving Tsun fegyverek megtanulása alábecsült legyen. A koncepciók magukba foglalják a fegyveres formákat is, úgy mint az „üres kéz“ gyakorlását is. Olyan alapot biztosít, mint általában minden más tárgy a kezünkben, amellyel képesek vagyunk nagy eredményességgel és hatással részt venni a harcban. Ezek a tényezők mellett még egy nagyon egyértelmű egészségre előnyös hatása is van: ahogy a fegyver súlyával és hosszúságával gyakorol valaki, az edzés eredménye sokkal keményebbé válik, fejleszti az ellenállóképességet és az állóképességet. Ahogy mindkét fegyver kifejezetten kiemelkedik a csukló erősségének fejlesztésében (onnan származik a kéztechnikák erejének nagy része), úgy a gyors lábmunka hatékonyságának növelésében is.
A WSL Ving Tsunban a fejlődés természetesen a tanulótól és a tanárától függ. A tanárnak nagyon nyitottnak kell lennie és értenie kell a rendszer elméletét, míg a tanulónak keményen kell dolgoznia, kihasználva minden alkalmat a gyakorlásra. Fontos leszögezni, hogy nincsen „jó“ vagy „rossz“ technika a rendszerben, csak inkább kevésbé eredményes. A WSL Ving Tsun-ban a kar szempontja soha nem olyan fontos, mint a mozdulat mögötti koncepció, így inkább a logikusság és a képesség, ami midnig elfogadott. A rendszerbeli munkát kell elvégezni saját magunknak, hogy a a Ving Tsun mesterei lehessünk, nem pedig annak rabszolgája.
Túl sok ember merül el jobban egy-egy technikában és csinálják azt, elfelejtve az egyszerűségét és a logikáját nézni a Ving Tsun koncepciójának. Messze túl sokan pedig akadályokat tesznek a saját maguk harcművészi fejlődése elé, azzal, hogy elutasítják mások fejlődését, mondván az „nem ving tsun“, amit ők a gyakorlatukkal és teljesítményükkel tesznek és amit csinálhatnának az több. Mindezek után az elsődleges célja a végső eredménynek az ellenség legyőzése kellene, hogy legyen. Egyszerű szavakkal kifejezve, a WSL Ving Tsun harcnak az „arany szabálya“, hogy megtámadja a legközelebbi ellenséget a legközelebb elérhető fegyverrel, nem törődve azzal, hogy a „klasszikus/tradícionális“ ving tsun technikákat betartja vagy sem.
A Ving Tsun inkább koncepciókra épít, mint sem sajátos technikákra, mivel az egyes gyakorlók különböző variációkkal rendelkeznek. Bizonyára ez is a rendszer javulásához vezet, hogy az egyes képességek a gyakorlók változó szükségleteik által módosulnak. Mindez hasznosabb, mint egyszerűen másolni a techikákat. Ahogy a cikk elején is leszögeztük, a Ving Tsun nem robotoknak való stílus, hanem az olyan embereknek, akik képesek magukra gondolni és szeretnék kifejezni saját magukat az általuk választott harcművészetben. Ezzel a fajta gondolkodással, valamint a tanárának és az idős Ving Tsun nagytestvér Wong Shun Leung sifu hatásával, ért el később Bruce Lee olyan szintet a jeet kune do művészetében, amely könnyedén kifejezte a saját ving tsun koncepcióját. Ez több ízben is alátámasztott a tanítványa, sifu Jesse Glover által, aki megcáfolt minden olyan későbbiekben keletkezett vádat, melyek szerint Lee korábban „feladta“ a kedvelt Ving Tsun-t.
Ahogy a WSL Ving Tsun tartja, a tanulóknak és a tanároknak egyaránt két gondolatot kell mindig szem előtt tartaniuk egyidőben a saját gyakorlati fejlődésükben, a legpozitívabb és legvalóságosabb módon. Az első, egy Konfuciusz szavainak magyarázata, az elismert kínai filozófusnak és tanárnak, aki több mint 2000 évvel ezelőtt élt, és a következőket mondta: „Tanulhatunk egy életen át, de akkor sem leszünk minden tudás birtokában.“ Ami azt mondja számunkra, hogy mindig van valamit tanulnunk vagy fejlesztenünk, és bárki tanulhat bárkitől kortól, helyzettől, nemtől és tapasztalattól függetlenül. Méginkább leegyszerűsítve: soha ne hagyd abba a tanulást, és igyekezz nyitott is maradni abban, hogy nem is fogod. A második egy Wong sifu-tól származó idézet, aki sokszor azt mondta, hogy „Az hogy milyen jó vagy, nem a korodtól függ. Keményen kell tanulnod.“ Az üzenet itt feltűnő és tiszta. Összefoglalva: mindaddig, amíg a tanár arra tanítja a tanulót, hogy megértse a rendszer koncepcióját, és arra bátorítja, hogy keményen gyakoroljon, addig a szükséges képességek meg lesznek, amikor azokat előhívjuk. Valamint a tanuló és a tanár együtt fejlesztik a saját képességeiket napról napra. Ez a legértékesebb lecke, amit kaphatunk bárkitől, aki ebben a filozófiában éli életét, és aki egy brilliáns örökséget hagy számunkra a saját harchoz vezető út gyakorlati fejlődéséből.
Wong Shun Leung sifu, aki a saját rendszerértelmezését a ‚Ving Tsun Kuen Hok‘-ot (vagyis a „Ving Tsun Kung Fu Tudomány“-át) részesítette előnyben, a követőit arra bátorította, hogy „nézz a mutatóujjadon túl“. Azaz a tőle kapott tudást teszteljék, fejlesszék vagy cáfolják meg, ahol szükséges vegyenek ki belőle, majd finomítsák vagy fejlesszék újra azt. Szóval érjék el a saját megfelelő szintjüket a rendszeren keresztül, és ne csak őt utánozzák, mint egy olcsó másolatot az eredeti művészti alkotásból. Ebből az okból kifolyólag, mi, az ő követői mindig is hálásak leszünk neki azért, hogy kinyitotta a szemünket a saját lehetőségeink felé és mindezt a rendszernek köszönhetően. Ennek köszönhető az is, hogy mi nyitottan és önzetlenül szorgalmazzuk ennek a tudásnak a megosztását minden Ving Tsun rajongóval a világ minden táján, ahogy ő is tette ezt nyitottan és bőkezűen velünk az az évek alatt, amikor szerencsésen tőle tanulhattunk. Mivel elfogadjuk és elismerjük az ajándékát, amit nekünk adott, büszkén hangoztatjuk, hogy mi lettünk kiválasztva a Wong Shun Leung Ving Kung Fu elnevezésére az ő tiszteletére. Remélhetőleg talán az olvasó hamarosan a „WSL út“-ra tér rá, vagy legalább nyitottá válik annak ötleteire a saját harművészi fejlődésében, tekintet nélkül a saját hátterére, származására vagy választott stílusára.